Gyakorlat által lehet a legjobban tanulni

Villamos hálózat tervezése a gyakorlatban

Minden képzésben megvannak azok a tárgyak, amiket nagyon nehéz lenne kizárólag elméleti oktatás útján átadni a diákoknak – számukra pedig még lehetetlenebb lenne, hogy ezt így meg is értsék és a valóságban hasznosítani tudják. Az egyik ilyen tantárgy a villamosmérnöki egyetemen a villamos hálózatok tervezése, mely általánosan és átfogóan próbálja a hallgatóknak felvázolni a legfontosabb elektronikai mérnöki feladatokat, mint a helyszínrajzok, villámvédelmi rajzok készítését vagy a világításméretezést.

Az egyik oktató javaslatára pont ezért úgy döntöttünk, hogy ahhoz, hogy a hallgatók jobban megismerhessék, hogy hogyan alkalmazza az előadáson tanult technikákat és megoldásokat egy szakember a gyakorlatra, vendégelőadót kéne hívnunk. Ehhez ki is választottunk egy olyan szakembert, aki vegyesen, minden fajta villamos hálózat tervezésével foglalkozik, és tudását, tapasztalatait nem rest megosztani a fiatalabb generációkkal.

A szakember motivációja

Az órára a vártnak megfelelően megtelt a terem, hisz előre kihirdettük, hogy egy neves elektromos tervező szakember fog a gyakorlati élményeiről beszélni, és különböző tippeket, trükköket, műhelytitkokat elárulni. Ez is mutathatja, hogy bár sokan még nem zárkóztak fel, és úgy tartják, hogy a hagyományos táblás-krétás oktatás tökéletesen megállja a helyét a mai világban, a hallgatók körében igény van arra, hogyha villamos hálózatok tervezéséről tanítják, akkor arról lásson valami valódi mintát is.

Bár áram kör elé ülni van lehetősége a fiataloknak egyetemi keretek közt, egy valódi ház, vagy nagyobb ipari épület elektromos terveinek elkészítésénél már számtalan olyan tényező is közbeszól, amit nem lehet egy házi feladat keretében megérteni, hanem egy egységes, valóban mködő elektromos hálózatot kell gyártani. Az is hasznos lenne, ha a diákok bármikor végignézhetnék, hogy egy általuk készített elektromos terv a valóságban hogy ültethető át egy villamos hálózatba, de mivel a tárgyak el vannak szeparálva egymástól, ezért ilyen integrált feladatokra sincs lehetőség.

Reméljük, ezt is meg tudja oldani az, hogyha egy elektromos tervező elmondhatja, hogy Ő hogyan jár el, amikor a terepfelméréstől kezdve a tervrajzok megrajzolásán át a kivitelezés felügyeléséig minden részfeladatnál jelen kell lennie. És ami talán a legérdekesebb: milyen érzés utólag ránézni a tervekből megvalósult villamos hálózatra, és látni működés közben.

Még mi is tanulhatunk

Az előadás szerencsére fantasztikusan is sikerült, és rengeteg olyan dolog elhangzott, ami nekünk, tanároknak is új volt olyan szempontból, hogy nem gondoltunk rá, hogy előadjuk.

Sose szoktuk például hangsúlyozni azt, amire itt most nagy hangsúly került: azt, hogy egy tervező munkájába beletartozik az is, hogy ne az íróasztal mögött üljön, hanem elinduljon, és Ő is szemrevételezze az építés területét, aktívan belefolyjon minden munkafolyamatba és ismerje a megrendelőit. A diákok közt még most is voltak páran, akiket ez meglepetésként ért, pedig nem kéne. A legalaposabb villamos hálózat tervezés mellett is előfordulhat ugyanis, hogy egy ügyfél nem fog fizetni, pusztán azért, mert kiderül, hogy ő nem is pontosan úgy képzelte el azt, amire szüksége van, mint mi…

Az elektromos tervezőnek ezzel sikerült összefoglalnia azt is, hogy mi az egyik legfontosabb pontja a munkájának: a megrendelő igényének figyelembe vétele. De legalább ekkora figyelmet szentelt a bemutatója során a precizitásnak és a szavahihetőségnek, amelyek szerinte minden jó szakember ismérvei. E nélkül ugyanis lehetetlen ügyfeleket szerezni, hisz bárki, akivel együtt dolgozunk, csak a rossz hírünket fogja elvinni az ismerőseinek, és sose fog arról mesélni, hogy beváltak-e az általunk tervezett villamos hálózatok.

A villamos hálózat tervezés mumusai

Annak is örültünk, hogy szóba kerültek a szabványok. A hallgatók nagy többsége ugyanis ezekre úgy tekint, mint valami bemagolandó, unalmas szöveggyűjteményre, aminek a valóságban nincsen semmi haszna. Egy elektromos tervező számára azonban ezek biztosítják, hogy a szakmában dolgozó más emberek terveivel együtt lehet dolgozni, ki lehet őket egészíteni, és hogyha nem is ő végezte egy villamos hálózat tervezését, nagy vonalakban már a szabványoknak való megfelelésből be tudja azonosítani, hogy mennyire jó a kivitelezés.

Nagy tapasztalatából merítve azt is meg tudta osztani, hogy bár mindenkinek vannak olyan munkái, amiket szívesebben végez, és olyanok, amiket nem annyira, de ha odafigyel az ember, egy feladatban mindig meg tudja találni a szépséget. Elvégre minden munkában ott vannak azok az elektromos hálózatok, amikért valaki ezt a pályát választotta, még ha mellette sok más dologgal nincs is kedve foglalkozni.

Ő maga például a legjobban az ipari épületek elektromos hálózatának tervezését szereti, mert azok nyújtják a legnagyobb kihívást és a legtöbb újdonságot. Akkor se esik azonban kétségbe, ha egy családi házhoz kell a segítsége, vagy egy lakótelephez (amik általában mind ugyanarra a sablonra épülnek), hisz ilyenkor abból tud erőt meríteni, hogy a világítás és az áram, amit ad, családok életét fogja segíteni.

Ezekkel a nagyon szép gondolatokkal zárta az órát. Mi megköszöntük neki a beszédet, és megmondtuk, hogy nagyon reméljük – a diákokkal együtt -, hogy jövőre is számíthatunk a segítségére és idejére, ami két villamos hálózat tervezés közben akad.

Az pedig örök leckeként szolgált, hogy a mai oktatási rendszerhez mennyi mindent hozzá tudnak adni a valóságos beszámolók és tapasztalatok – a jövőben minden tanárt bátorítok, hogy több ilyen alkalmat szervezzen.